2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Több az elszámoltató, mint az elszámoltatott

Több az elszámoltató, mint az elszámoltatott

Jól mutatja a Fidesz-kormány elszámoltatási szándékának komolyságát, hogy több elszámoltatási kormánybiztost használt el a kabinet két év alatt, mint amennyi gazdasági bűncselekményeket elkövető személyt rács mögé juttattak a szocialisták korrupciós botrányokba fulladt nyolcévi kormányzása után.
Az elszámoltatási biztosok nem a korrupció által közvetlenül okozott évi 400 milliárd forintra becsült kár felderítésében értek el eredményeket, nem is az volt a dolguk. Rájuk az Orbán-kabinet az elszámoltatási showman szerepét osztotta, az volt a feladatuk, hogy a magyar emberek által követelt elszámoltatás látszatát megteremtsék – valódi tettek nélkül. Talán még a miniszterelnök által oly gyakran idézett dakota indiánok számára is ismerős a régi magyar mondás: nagyobb a füstje, mint a lángja. Ez a fideszes „elszámoltatásra” fokozottan igaz.

Tekintettel a kormányzati elszámoltatás teljes eredménytelenségére, a Jobbik felajánlja segítségét a valódi elszámoltatáshoz: a Jobbik Rendvédelmi Kabinetjében több olyan, a gazdasági bűncselekmények felderítésében nagy gyakorlatot szerzett, professzionális szakemberünk is akad, akik az elszámoltatást a jól fizetett, ám teljesen eredménytelen kormánybiztosok helyett akár ingyen is elvégeznék Gaudi-Nagy Tamás irányításával. Javasoljuk tehát a kormánynak, hogy ne homokot akarjon szórni az emberek szemébe, hanem az elszámoltatás terén adja át a terepet azoknak, akik a hazaszeretetük mellett valóban el akarják számoltatni a gazdasági bűncselekmények elkövetőit, és mellette ehhez még értenek is. A showmanek kora lejárt…

Volner János frakcióvezető-helyettes

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp