2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szolidaritásba ütközött a kilakoltatás Kecskeméten

Szolidaritásba ütközött a kilakoltatás Kecskeméten

Kecskeméten szeptember első napjaiban társadalmi fellépéssel sikerült megakadályozni egy 80 százalékos mozgássérült, agyvérzéses férfi és élettársának kilakoltatását önkormányzati bérlakásából – adta hírül a Magyar Szociális Fórum hétfőn.
A polgármesteri hivatal, bírói végzéssel azért rendelte el az önköltségalapú bérlakás kiürítését, mert az érintettek 206 ezer Forint lakbértartozást halmoztak föl. Történt mindez azért, mert a beteg élettársát eltartó asszony munkahelye megszűnt, és nem tudta a lakbért rendesen fizetni. Később újból álláshoz jutott ugyan, és be is fizette összes tartozását, de a bérleti szerződést mégsem akarta megújítani a hivatal. Felszólítást kaptak, hogy két héten belül költözzenek ki, annak dacára, hogy nem lett volna, hová menniük.

A munkaképes asszony 66 ezer Forintot keres, munkaképtelen beteg élettársa pedig 47 ezer Ft jövedelemmel rendelkezik.

A Magyar Szociális Fórum – az asszony megkeresésére – levélben kérte Kecskemét polgármesterét, újítsa meg a szerződést velük, nehogy az utcán kössön ki a két rászoruló ember. Dr. Zombori Gábor polgármester utasította a hivatal illetékeseit, hogy biztosítsanak más lakhatási lehetőséget a párnak. „Örömmel értesítem, hogy az Ön segítségével az önkormányzat felfüggesztette a kilakoltatást és felajánlott egy szociális bérlakást, melyet el is fogadtam. Néhány héten belül el is foglalhatjuk új otthonunkat!” – írta az asszony az MSZF szervezőjének.

A Magyar Szociális Fórum üdvözölte Kecskemét polgármesterének ügyben tanúsított emberséges eljárását.+++

Kiadta: MSZF SZK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp