2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Szigetvári: az Együtt továbbra sem támogatja Pásztort

 Az Együtt – A Korszakváltók Pártja támogatja miskolci tagjait, de továbbra sem támogatja Pásztor Albert polgármesterjelöltségét – közölte Szigetvári Viktor ügyvezető társelnök az MTI-vel szerdán azt követően, hogy közös sajtótájékoztatót tartott Miskolcon az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt helyi szervezete Pásztor Albert részvételével.

Szigetvári Viktor azt mondta, hogy a volt rendőrkapitány továbbra sem mutatott be olyan programot, amelyik számukra elfogadható lenne, egyúttal problémásnak nevezte, hogy Pásztor Albert támogatja a vajdarendszert. Utóbbi az Együtt véleménye szerint egy megfelelő társadalmi alapok nélküli rendszer, a cigányságon belüli feudális elnyomás eszköze – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az országgyűlési kampány során Miskolcon az Együtt egy a békés együttélésről és szóló programmal állt elő.

Szigetvári Viktor elmondta: az Együtt elnöksége augusztusban kihelyezett ülést tart Miskolcon, hogy megtalálják a lehető legjobb választ a helyi együttélés kérdéseire. Helyi roma szervezetekkel és más pártokkal is egyeztetni fognak – jelezte.

Hozzátette: az Együtt helyi tagjai a parlamenti kampányban is tisztességes, integrációpárti programot tettek le az asztalra, most is tisztességesen politizálnak, ezért támogatják őket abban, hogy önkormányzati képviselők legyenek.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek