2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Székesfehérvár és Miskolc után Sárospatak is győzött

Székesfehérvár és Miskolc után Sárospatak is győzött

Közlemény
A Jobbik Magyarországért Mozgalom B.-A.-Z. megyei alelnökei, Hocza Tamás és Jakab Péter
az alábbi közleménnyel reagálnak Aros János, Sárospatak polgármesterének nyílt válaszára
http://www.boon.hu/nyilt-valasz-a-jobbik-alelnokenek-nyilt-levelere/2223726:
Sárospatakon hetek óta téma volt a lakosság körében, hogy a településen kívánja a Fidesz megépíteni a Világsátort.

A politikusok persze hallgattak, illetve hallgathatták a polgármester győzködését, hogy miért lenne ez jó a városnak. A Jobbik ezt a fajta folyosói politizálást elégelte meg, amikor úgy döntött, nyilvánosság elé tárja az ügyet, ha már ez a település polgármesterének nem ment.

Örülünk annak, hogy a több heti hallgatás után kikényszerített kommunikáció eredményeként a sárospataki Fidesz úgy döntött, nem veszi fel a küzdelmet a pataki emberekkel és a Jobbikkal.

Sárospatak fellélegezhet, hiszen a városvezetés letett szándékáról, nem fogadja be a magyarellenes beruházást. A borsodi Jobbik pedig ígéri, a jövőben is figyelemmel fogja kísérni a települések önkormányzatait, és nem fogja hagyni, hogy bárki is a cigány kultúra központjává degradálja megyénket.

Hocza Tamás és Jakab Péter,

Jobbik B.-A.-Z. megyei alelnökei

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp