2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Segítsünk, hogy segíthessenek!

Segítsünk, hogy segíthessenek!

Amikor valaki segíteni szeretne másoknak, akkor célszerű olyanokra is gondolnia, akik alapvetően nem számítanak hátrányos helyzetűnek, azonban a jelenlegi helyzetben nekik is fontos lehet a támogatás mindaddig, amíg az élet ténylegesen vissza nem tér a rendes kerékvágásba.

Így amikor támogatásról, adakozásról van szó, sokan nem gondolnak az egészségügyben dolgozókra. Pedig vannak például olyan alternatív mentős társaságok, akik betegeket szállítanak, orvosi ügyeletet működtetnek, rendezvényeket biztosítanak, valamint elsősegély oktatást is tartanak, és mindezen tevékenységüket a nekik nyújtott támogatással még sikeresebben tudják végezni.

Ilyen az Ergo Ambulance is, akik éppen most kaptak támogatást a Szcientológia önkéntes lelkészektől. Előzetes egyeztetéskor kiderült, hogy a mentős csapatnak hordozható EKG készülékre, gyermek és felnőtt vérnyomásmérőkre, valamint bőr- és felület fertőtlenítő szerekre lenne szüksége. A Szcientológia önkéntes lelkészek adományokat gyűjtöttek erre a célra, megvásárolták és átadták az Ergo Ambulance képviselőinek az eszközöket, fontos segítséget nyújtva azoknak, akik nap mint nap elhivatottan segítenek másoknak.

Ugyanígy támogattak az önkéntes lelkészek nemrég egy pesti gyermekkórházat is az ápolók és a gyermekek legnagyobb örömére, mivel pelenkákat és betegalátéteket szállítottak az intenzív osztályon fekvő kis betegek számára.

Tehát jól látszik, hogy az önkéntesek segíthetik az egészségügyben dolgozókat is.

Mindemellett az önkéntes lelkészek ismét adományoztak pár zsáknyi, frissen fertőtlenített plüss- és társasjátékot a Tündérpakk alapítvány részére, akik a XIII. kerületi központjukból segítik a rászoruló családokat, önkéntesektől érkező adományokból.

Amennyiben valaki segíteni szeretne, de nem tudja pontosan, hogy milyen módon és kinek, akkor keressen a lakóhelye környékén egy olyan jótékonysági alapítványt vagy egyházat, akiknek már jól kiépített kapcsolatai vannak a rászorulókkal, vagy a fenti példák alapján érdemes érdeklődni az egészségügyi dolgozóknál is, hogy szükségük van-e valamilyen segítségre.

Sokan csak összefogással tudják átvészelni ezt a kihívásokkal teli, válságos időszakot.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp