2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • Római katolikusok és orosz ortodoxok – „Nem vetélytársak, hanem szövetségesek vagyunk”

Római katolikusok és orosz ortodoxok – „Nem vetélytársak, hanem szövetségesek vagyunk”

Korai volna még a római katolikus és az orosz ortodox egyház újraegyesítéséről beszélni, de az bizonyos, hogy a kereszténységnek ez a két szárnya vetélytársból, mint amilyen korábban volt, inkább szövetségessé vált – idézte a Magyar Békekör Hilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus külkapcsolatai irányítójának szavait hétfőn.
Hilarion a TASZSZ által április 14-én közölt interjújában kijelentette: Az újraegyesítés előtt komoly teológiai párbeszédet kell folytatnunk, különös tekintettel a világegyház primátusára, hiszen ezt még nem oldottuk meg. Az 1054-ben történt egyházszakadást Jézus Krisztus akaratával ellentétesnek nevezte, és azt mondta, nem felel meg korunknak.

Kirill pátirárka és Ferenc pápa havannai találkozóján (2016. február 12.) lépést jelentett a szorosabb egység felé. Az ortodox keresztényeknek és a katolikusoknak közösen kell munkálkodniuk azon, hogy megvédjék népirtással fenyegetett testvéreinket és nővéreinket – mondta. Emlékeztetett arra, hogy a havannai találkozón a terrorizmus elleni fellépésre összpontosítottak, hiszen a szélsőségesek létében fenyegetik a kereszténységet.

A mögöttünk álló 25 évben jelentősen szélesedett a római katolikus egyház és az orosz ortodox egyház munkakapcsolata. Ez a szovjet időszakban teljesen lehetetlen volt, hiszen a hatóságok korlátozták az egyházak tevékenységét. Napjainkban mindkét egyház ugyanazokkal a problémákkal áll szemben: az erkölcs válságával a modern társadalomban, a házasságfelbontás és az abortusz megsokszorozódásával, a szociális gondokkal – mondta Hilarion.  

„A hit és a civil patthelyzet leküzdése. Századunk tanulságai” címmel április 26-án Szentpéterváron tanácskozást tartanak a római katolikus egyház és az orosz ortodox egyház képviselői. Az összejövetelt az orosz keresztény hitek közötti bizottság szervezi – adta hírül Hilarion metropolita.+++

Lásd még: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=982:kirill-patriarka-es-ferenc-papa-ujabb-talalkozojat-tervezik

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek