2022. 08. 12. péntek

Klára
1 EUR 392 HUF
1 GBP 463 HUF

Reagálás Orbán Viktor rádióinterjújára

A magyar emberek látják kárát, hogy nem a Jobbik jóindulatú figyelmeztetése, hanem az emberek pénztárcájának megcsapolása árán tanul a Fidesz. Előre figyelmeztettünk: a bankok a kivetett tranzakciós adót az emberekre fogják terhelni. Így a havi két pénzfelvétel ingyenessé tétele csak megkésett gyógyír számukra.

A Jobbik a hústermékek mellett valamennyi alapvető élelmiszer, így a tej, tejtermékek, tojás, zöldség áfáját 5 százalékra csökkentené. Erre vonatkozó 2012. novemberi javaslatunkat azonban mind a Fidesz, mind az MSZP leszavazta, akárcsak a közigazgatásban dolgozók illetményének méltányos rendezését. A rezsicsökkentés tekintetében is a Jobbik nyomában lohol a Fidesz, közleményünkben már 2010 áprilisában ezt, valamint a közműcégek állami befolyás alá vételét javasoltuk.

Ugyanakkor hiányérzetünk maradt, mert a miniszterelnök rádióinterjújában nem beszélt az MSZP mellett a Fideszt is átjáró korrupcióról, mely a Papcsák-botrányban csúcsosodott ki, hallgatott a bajai (és korábban a kiskunfélegyházi, tiszavasvári) választás során bebizonyosodott, a cigány választópolgárok szavazógépként történő felhasználásáról, Orbán Viktor részéről mély csend övezi a tragikus közbiztonsági állapotokat, a nagyon sokszor letelt két hetet is. Végül arra sem kaptunk választ a miniszterelnöktől, hogy milyen takargatnivalójuk van, ami miatt nem támogatják az E.ON MSZP alatti privatizációját és Fidesz alatti visszavásárlását vizsgáló bizottság felállítását.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek