2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Pitiáner figyelemelterelés

A városháza szóvivője bejelentette, hogy dr. Csiszár Miklós miskolci jegyző feljelentése alapján nyomozást rendelt el a rendőrség a szocialista frakció tagjai által aláírt, s a február 23-i miskolci önkormányzati közgyűlésen előterjesztett sürgősségi indítvánnyal kapcsolatban.
A Miskolc Holdingban kiosztogatott jutalmak kivizsgálását indítványozó előterjesztésünk aláírói, az MSZP-frakció hat tagja és a magam nevében ezúton kijelentem, hogy a dokumentumon szereplő aláírások a sajátjaink. Bűncselekményről tehát szó sincs, hiszen ki az a hülye, aki a saját aláírását meghamisítja? Talán az, aki ilyesmit egyáltalán feltételez. Teljesen világos, hogy az egész pitiáner figyelemelterelést azért gerjesztette a jegyzővel összejátszó Fidesz, hogy ne kelljen számot adniuk a milliós jutalmak kifizetéséről.

Reméljük, hogy a bűncselekmény hiányát minél hamarabb megállapítja majd a rendőrség, s ennek megfelelően zárja le a nyomozást, azaz minden akadály elhárul az elől, hogy a városvezetés számára oly kínos javaslatunk végre napirendre kerüljön. A Fidesz tehát ne reménykedjen, így sem úszhatja meg a felelősségre vonást, ragaszkodunk hozzá, hogy a következő önkormányzati közgyűlésen számot adjanak arról, miként fordulhatott elő a Miskolc Holdingban elkövetett botrányos jutalomosztogatás.

Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek