2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nyílt levél Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának

Nyílt levél Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának

Tisztelt Aáry-Tamás Lajos Úr!
Először is engedje meg, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet eddigi munkájával kapcsolatban. Tapasztalataim alapján Önt egy szakmailag felkészült, empatikus, segítőkész embernek tartom. Az általam vezetett, oktatásért is felelős parlamenti bizottság számára készített éves beszámolói a legszínvonalasabbak közé tartoznak: érthetők, áttekinthetők, érdemi, gyakorlatból merített információkkal szolgálnak. Az iskolai erőszakról az Ön szervezésében készült kutatást pedig hiánypótlónak, ezen a területen mérföldkőnek tekintem. Az egyik legismertebb és legnagyobb figyelmet kapott ügyben ugyanakkor úgy érzem, rossz döntést hozott.

Bradánovics Bendegúzról van szó, akibe a Somogy megyei diákparlament ülésén meglátásom szerint jogsértő módon belefojtották a szót. Ön akkor – nagyon helyesen – azt mondta, hogy hivatalból vizsgálatot indít. Csakhogy ez nem történt meg, s Bendegúz erről tájékoztatást sem kapott az Ön hivatalától, hiába bízott a jogállamban, meg sem keresték, pedig véleményem szerint ezt Önök meg kellett volna tegyék. Most pedig a sajtóból értesültem: csendes visszakozását azzal indokolta, hogy „ám miután a kaposvári gimnazista egy párt képviselőinek oldalán lépett a nyilvánosság elé, úgy gondoltam, nem a diákjogai sérültek, hanem politikai téren keres megoldást”, valamint „miután a diák a Jobbikhoz fordult, úgy gondoltam, rosszul ítéltem meg a helyzetet, s az érintett nem is tőlem vár jogi védelmet”. Tisztelt biztos úr, Ön téved.

Attól, hogy Bendegúz napokkal később tartott velem egy sajtótájékoztatót, attól még neki sérültek a diákjogai. A kettő nem függ össze egymással. A jogsértés ettől nem lesz semmis.

Másrészt az, hogy Ő engem is megkeresett, nem jelenti azt, hogy Öntől ne várna segítséget. Jelen esetben úgy érzem, mindkettőnknek kötelessége segíteni neki. Eddig azt éreztem, hogy tevékenységét politikától függetlenül, őszinte meggyőződése szerint végzi. Bízom benne, hogy ez most sem lesz másképp, politikai szempontok vagy elvárások nem befolyásolják Önt.

Tisztelt Biztos Úr!

Magyarországon a fiatalok közéleti részvétele rendkívül alacsony mértékű. Felmérések sokasága támasztja alá, hogy az új generáció többsége közömbös a politika iránt. Ebben mindnyájunknak felelősségünk van. És abban is, hogy azoknak, akik valamilyen módon bekapcsolódnak ebbe – akár a diákparlament ülésén –, ők milyen politikai kultúrával találkoznak. Ez egy üzenet Bendegúz generációjának, hogy ha történik velük egy ilyen eset, bízhatnak-e a jogállam intézményeiben.

Bízom megértésében és belátásában, üdvözlettel:
Dúró Dóra, az oktatásért is felelős Kulturális Bizottság elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp