2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Ne sértegesse a Fidesz a Diósgyőr szurkolókat

Pápa fideszes polgármestere, Áldozó Tamás facebook-bejegyzésében megengedhetetlen módon hulladéknak, idiótának  nevezete a krakkói magyar szurkolók azon részét, akik az MLSZ tevékenységét erős kritikával illetik. Ezzel megsértette a diósgyőri, miskolci szurkolókat is, véli a Jobbik.

Tarnóczi Attila, Miskolc sportügyekért is felelős bizottságának jobbikos tagja szerint az MLSZ-t ért kritikákon nem lehet csodálkozni, hiszen szinte bűnözőként kezeli azokat a szurkolókat, akik energiát, pénzt nem kímélve  utolsóként tartanak ki a lelátókon. Az erről tartott tájékoztatón emlékeztetett arra is, Diósgyőrben már a nemzeti jelképeket is kitiltották a stadionból. Mint fogalmazott, a labdarúgás vezetőinek és a politikusoknak azon kellene elgondolkodniuk, miért is kritizálja több ezer ember lépet nyomon a tevékenységüket.

Az arrogáns, pökhendi megnyilatkozások jól jellemzik a Fidesz politikusait – ezt Lázár János óta tudjuk -, de egy közszereplő véleményünk szerint így nem nyilvánulhat meg, mondta Pakusza Zoltán. A Jobbik önkormányzati képviselője szerint, amikor Pápa fideszes vezetője felveszi a fizetését, akkor valószínűleg már nem zavarja, hogy annak egy részét az általa „hulladéknak” nevezett adófizetők biztosítják.

A legnagyobb probléma – tette hozzá -, hogy sem Miskolc polgármestere, Kriza Ákos, sem a DVTK tanácsadó testületének tagja, Csöbör Katalin  nem határolódott el párttársától, nem védték meg a miskolciakat, akiknek szurkolásáról az ideérkező ellenfelek is csak szuperlatívuszokban beszélnek. Ezért nyomatékosan kérjük, szólítsák fel Pápa polgármesterét bocsánatkérésre – jelentette ki Pakusza Zoltán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek