2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

MSZF: Kövesse a kormány Karácsony Gergely példáját

A Magyar Szociális Fórum vasárnap arra szólította fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy kövesse Karácsony Gergely példáját, és országosan is tiltsa meg azoknak a kilakoltatását, akiknek nincs hová menniük.

      Mint ismeretes, Budapest új főpolgármestere hivatalba lépésének első napján leállította azoknak a budapesti lakosoknak a kilakoltatását, akiknek nem tudnak más lakhatást biztosítani.

      „Nem szégyen tanulni másoktól, még akkor sem, ha a jó példa ellenzéki politikustól származik” – áll az MSZF közleményében.

     A Magyar szociális Fórum szerint évről-évre 10-12 ezer embert lakoltatnak ki egyetlen otthonából, 35-40 százalékukat Budapesten. A kilakoltatások oka az esetek túlnyomó többségében a fizetésképtelenség. A családok szerény keresetéből ugyanis nem futja táplálkozásra, ruházkodásra, rezsire és bérleti díjra együtt.

     A kormány fontos üzenetet adna a társadalomnak, ha felülvizsgálná eddigi hozzáállását a kilakoltatásokhoz, nem tűrné többé a túlkapásokat, és kiállna a legelesettebbek mellett – mint teszi Budapest újonnan megválasztott polgármestere. Az MSZF különösen fontosnak tartaná a kormány-lépést a tél közeledtével, hiszen – mint írja – az utcára tettek közül kerül ki a fagyhalál áldozatainak csaknem fele.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…