2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
logo

Mit keres Gyurcsány a Milla színpadán?

Nyílt levél Juhász Péternek,
a Milla főszervezőjének, a Bajnai-párt társelnökének, egykori mozgalmi társunknak, akivel együtt szerveztük a Milla tüntetéseit.
Juhi!
Megkaptuk tegnap a leveledet, amiben felkéred a 4K!-t, vegyen részt az összellenzéki demonstráción október 23-án, aminek megszervezésére meg Bajnai Gordon kért fel téged. Arra kértél, menjünk el ma egy egyeztetésre, hogy a „Milla hagyományait folytatva” legyen „orbánváltó” tüntetés. A Negyedik Köztársaság Párt nem fog részt venni ezen a rendezvényen.
Nem is olyan régen még együtt szerveztük a Millát. Úgy emlékeztem, hogy a Milla hagyományaiba eddig nem tartozott a megérdemelt bukása után szétesett MSZP újraegyesítése. Amikor a Klauzál téren, az Ellátó emeletén először beszéltünk arról, hogy miért csináljuk, amit csinálunk, még egyetértettünk abban, hogy végre el kell kezdeni valami újat, létrehozni új alternatívákat. Elindítani egy folyamatot, ami végül leváltja a becsődölt, korrupt politikai váltógazdaságot. Ezt többen is így gondoltuk, ezért vettünk részt akkor még a Milla tüntetések szervezésében.

Ott még azt is mondtad, hogy te nem leszel soha politikus, be sem lépsz egy pártba, te a megújulásnak akarsz platformot teremteni, ehhez érzel késztetést és tehetséget. Kár, hogy mire végül politikus lettél, Gyurcsány és Mesterházy kibéküléséhez építesz színpadot, Bajnai pártjának tagjaként. Ennél azért nagyobb remény volt a magyar demokrácia megújítására a Millában.

Még tavaly is azt mondtad: „Nem érdemes leváltani az Orbán-kormányt, ha ugyanaz jön vissza, aminek a következménye lett az ő kétharmados hatalomszerzése”. Nem tudom, mi változtatta meg a véleményed azóta, de nem kell nagyon mélyen a fenti pártok vezetőinek névsorát tanulmányozni, hogy egyértelmű legyen: ez pontosan ugyanaz.

A mi véleményünk viszont nem változott meg: alkotmányozó többség esetén új, részvételi demokráciára épülő Alkotmányról, és utána tisztességes választások kiírásáról bárkivel tárgyalunk, de a már leszerepelt politikusi kaszttal nem tudunk együttműködni, sem statisztálni a hatalmi játszmáikhoz.

Salha Omár
a 4K! alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…