2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Megtesszük a feljelentést a Mátrai Erőmű ügyében
royal_magazin_PNG

Megtesszük a feljelentést a Mátrai Erőmű ügyében

Még tavaly decemberben – egy parlamenti interpellációban – kérdeztünk rá arra az Innovációs Minisztérium államtitkáránál, hogy mennyiért fogja megvásárolni az állam Mészáros Lőrinctől a mostanra anyagilag teljesen kifacsart Mátrai Erőművet? Akkor azt a választ kaptuk, hogy az ügylet lezártáig az adatok nem nyilvánosak.

Aztán eltelt három hónap, és 2020. március 26-án végre megtudhattuk, hogy a korábban 6 milliárd forintért megvett erőművet Orbán Viktor strómanja, Mészáros Lőrinc 17 milliárdért el is adta a magyar államnak. Ráadásul úgy, hogy amíg az erőmű két évig Mészárosé volt, 11 milliárd forintot sikerült osztalékként a kormányközeli zsebekbe juttatni. Ez még a barátok között is 22 milliárd forintos nyereség az Opus csoportnak. Az pedig csak a hab a tortán, hogy a Gazdasági Versenyhivatal egyáltalán nem vizsgálta az adásvételt.

A Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy a magyar állam 17 milliárd forintért megvett egy olyan létesítményt, amelyikért az előző tulajdonosa 6 milliárdot fizetett! Arról nem is beszélve, hogy az államnak, tehát a magyar adófizetőknek kerül majd súlyos összegekbe az erőmű átalakítása! Mi most megtesszük a feljelentést e példátlan, az államot és az embereket megkárosító ügylet miatt.

Elképesztőnek tartjuk, hogy az Orbán-kormány képes még arra is kihasználni a járványhelyzetet, hogy egy ekkora svindlit fű alatt lezongorázzon, miközben a kór elleni védekezésben már most nagyon komoly lemaradásunk van a szomszédos országokkal szemben! Úgy látszik, mégsem köti meg annyira az ellenzék a kormány kezét, hiszen az ilyen ügyeket, mint a Mátrai Erőmű adásvételi botránya, gördülékenyen tud kezelni. Szerintünk inkább a járvány elleni védekezésre kellene a mostaninál sokkal nagyobb figyelmet fordítani.

Dudás Róbert országgyűlési képviselő, Jobbik

Nunkovics Tibor országgyűlési képviselő, Jobbik

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!