2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Már a kormánynak is kínos Varga Jenő Malév felszámolása körüli tevékenysége?

Úgy tűnik, a Jobbiknak sikerült felhívni a figyelmet a Malév felszámolásához államilag kijelölt biztos, Varga Jenő tevékenységének kétes voltára.
Több alkalommal, különböző ügyek apropóján kérdeztük a Fidesz-kormányt, miért nem avatkoznak közbe a nyilvánvalóan káros, sőt vélelmezhetően jogszerűtlen felszámolási folyamatba, melynek így mind az állam, mind az egykori dolgozók károsultjai lesznek.

A Malév csődje és a felszámolási eljárás kapcsán a Jobbik feljelentést is tett különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanúja, illetve a számviteli szabályok súlyos megsértése miatt.

Az Orbán-kormány csődtörvényt érintő legújabb törvénymódosító javaslata és kapcsolódó kormányhatározata azt mutatja, hogy a kormány vagy felismerte a felszámolásban megbújó mutyikat, vagy eddig is tudott róla, de immár kínossá kezd válni számukra azok nyilvánvaló volta, ezért felszámolóbiztosi cserére készülnek.

A Jobbik szorgalmazza a Malév eddigi felszámolási tevékenységének felülvizsgálatát különösen az eddig már értékesített vagyonelemek és tárgyi eszközök tekintetében, és a felszámolásból így befolyó, reális és vélhetőleg jóval magasabb bevételekből a károsult munkavállalók felé még fennálló tartozások kifizetését!

Bertha Szilvia országgyűlési képviselő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek