2022. 08. 8. hétfő

László
1 EUR 394 HUF
1 GBP 468 HUF

Magyar külügyminiszter: Oroszország nem fenyegeti Magyarországot

„Szerintünk Oroszország nem fenyegeti Magyarországot. Felkiáltójel” – jelentette ki a magyar diplomácia vezetője a lengyel Salon24 hírportál által kedden közölt interjújában az idézett szavakkal.
A Magyar Békekör tudósítása szerint Szijjártó Péter arra kérte hazánk EU és NATO partnereit, hogy tartsák tiszteletben ezt a magyar álláspontot. „Tisztában vagyunk azzal, hogy Lengyelország és a balti államok másként viszonyulnak a témához. Tiszteletben tartjuk a véleményüket, és arra kérjük őket, hogy ők is tartsák tiszteletben a miénkét” – mondta.

Komolyan vesszük, amikor a NATO feltartóztatásról és párbeszédről beszél Oroszországgal kapcsolatban, és azt szeretnénk, ha nem csak feltartóztatásról esne szó! – fűzte hozzá.

„Oroszország továbbra is fontos szerepet játszik Közép-Európában, akár akarjuk, akár nem, ez tény. Példaként említette, hogy hazánk gázbehozatalának 85 százaléka Oroszországból származik.

„Kölcsönös megbecsülésen alapuló viszonyt akarunk minden országgal. Tiszteljük partnereink történelmét, kultúráját, népét, és elvárjuk, hogy hasonlóképpen tiszteljenek minket. Nem akarjuk, hogy bárki is beavatkozzon a belügyeinkbe, politikánkba, vagy bírálja a választók döntését” – jelentette ki a magyar külügyminiszter a varsói sajtóorgánumnak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Az oktatási rendszer az összeomlás szélére került. Nem várhatunk tovább, nyílt levelet küldünk a döntéshozóknak, követelve, hogy rendezzék az oktatásb…
A PONTközPONT székhelye a Weidlich udvarban terveink szerint megszépül. Ebben kérünk segítséget! A felújítás az épület különleges jellege miatt nagyo…

További cikkek