2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » LMP: Törvénytelen iskolabezárások – Bírósághoz, ombudsmanhoz fordulnak a szülők

LMP: Törvénytelen iskolabezárások – Bírósághoz, ombudsmanhoz fordulnak a szülők

A kormányhivatal szerdán hamis indokokkal utasította el a nyilvánvaló törvénytelenségek árán bezárt budapesti Janikovszky iskola szülői közösségének panaszát. A szülők pert indítanak. Kaposváron a kormányhivatal megismételt eljárásának elhúzódása miatt a Toldiba járó gyerekeket teljes bizonytalanságban tartják, ezért a kaposvári szülők az oktatási ombudsmanhoz fordultak. Az LMP szerint a két iskolát azért akarták bezárni, mert túl nyitott a szellemiségük, és mert az Orbán-kormány korlátozni tervezi a gimnáziumban továbbtanulók létszámát.
Az LMP már hónapokkal ezelőtt javaslatot tett egy Nemzeti Iskolamentő Alap létrehozására, amely átmeneti megoldást jelentett volna; de ezt a Fidesz lesöpörte. Már akkor figyelmeztettünk: nagy kihasználtsággal működő, gyermekközpontú pedagógiai programot megvalósító, népszerű iskolák sorát zárták be, szabálytalanul. Közülük kettőnek, a budapesti Janikovszkynak és a kaposvári Toldinak az ügye szimbolikussá vált, mert magába sűrítette a tekintélyuralmi oktatáspolitika minden hibáját, de egyúttal – a diákok, szülők részéről – a civil társadalom, a társadalmi részvétel minden erényét is. A nyers akarnokság és a társadalmi ellenállás új, reménykeltő formái egyszerre jelentek meg. Elkezdődött a szülők forradalma.

A két iskola sorsa előrevetítette azt az oktatáspolitikát, amit az Orbán-kormány megvalósítani tervez. A Janikovszkyban – a tanárok elkötelezettségének és az újító szellemiségű pedagógiának köszönhetően – jól megfértek egymással a hátrányos helyzetű és középosztálybeli szülők gyerekei, és jól is teljesítettek. A készülő új közoktatási törvény, valamint a kormány és az Országos Cigányönkormányzat között aláírt megállapodás ezzel szemben egy másik modellt helyez előtérbe: a hátrányos helyzetűek elkülönítését, külön, úgynevezett „kis létszámú” osztályokban történő felzárkóztatását. Erzsébetvárosban is ezt akarják megvalósítani, akár még a jól és hatékonyan működő iskolaközösségek szétrombolása árán is. A Janikovszkyba járó gyerekek szülei ezért bírósághoz fordulnak.

Kaposváron a fideszes polgármester már hónapokkal ezelőtt nyíltan bevallotta azt, amit most augusztusban a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakképzés újjászervezése ürügyén hozott nyilvánosságra: a cél a gimnáziumi férőhelyek számának drasztikus csökkentése. Pedig a Toldi bezárása körüli anomáliák és az ügyben a megyei kormányhivatal részéről eljáró személy érintettsége még a Közigazgatási Minisztérium számára is kínos volt: a minisztérium helyt adott a szülők felülvizsgálati kérelmének, és az iskolabezárás ismételt vizsgálatára utasította a kormányhivatalt. A bizonytalanságban tartott szülők és gyerekek azonban néhány nappal a tanév kezdete előtt még mindig hiába várnak az eredményre. Ezért a kaposvári szülők az oktatási ombudsmanhoz fordultak.

A szülők csendes forradalmát nem lehet leverni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp