2024. 06. 25. kedd

Vilmos
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

LMP: Narancsadót, helyi termelést a növekvő élelmiszerárak ellen

A legkiszolgáltatottabbak az elszenvedői az egy évvel korábbi időszakhoz képest tapasztalható drasztikus, átlagosan harminc százalékos élelmiszerár emelkedésnek. Az LMP ezt a helyzetet többek között a helyi mezőgazdasági termelés megerősítésével és az úgynevezett narancsadóval orvosolná.
Az agrártermékek termelői ár-szintje 2010 decemberében közel harminc százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kenyér ára fajtától függően15-30 százalékkal emelkedett. Ez a társadalom azon legszegényebb rétegeit érinti a legérzékenyebben, akik az Orbán-kormány igazságtalan adópolitikájával már így is rosszul jártak.   

Az LMP szerint van megoldás az élelmiszerárak elérhető szinten tartására. A globális élelmiszerválságok és az élelmiszer-spekuláció kedvezőtlen hatásait az élelmiszer önrendelkezés erősítésével tudjuk csillapítani. Ennek egyik legfontosabb eszköze a kisléptékű mezőgazdasági termelés megerősítése és az így előállított helyi termékek előnyben részesítése. Ebben az állam a családi gazdaságok támogatásával, piachoz jutási feltételeinek javításával és az innovatív közösségi kezdeményezések – például a közösségi kertek, helyi terméket forgalmazó szövetségek – felkarolásával segíthet.  

Az élelmiszerek fogyasztói árának stabilizálásában a termelő és fogyasztó közötti kereskedelmi lánc lerövidítése is fontos eszköz, amelyhez az államnak javítania kell a közvetlen értékesítés feltételein. Az LMP korábban már javasolta a Parlamentnek a narancsadó bevezetését is, amivel a külföldön termelt, szállításukkal jelentős környezetterhelést okozó gyümölcsök és zöldségek forgalmazását adóztatná meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek