2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kövérnek mennie kell!

Kövérnek mennie kell!

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon közös közleménye
Kövér László tegnap arról beszélt, hogy Magyarországon az Országgyűlés jogainak szűkítésére, és – ezzel párhuzamosan – a kormány hatalmának kiszélesítésére, egyfajta rendeleti kormányzás bevezetésére van szükség.

A magyar demokráciában a kormány a parlamentnek felelős. Megdöbbentő, hogy éppen az Országgyűlés elnöke kívánja a kormány jogkörét bővíteni a parlament jogkörének rovására.

Ez elfogadhatatlan a magyar törvényhozás elnökétől és egyenesen fenyegető annak a kormányzópártnak a vezető politikusától, amely párt az elmúlt három évben már bizonyította: nem riad vissza a hatalom központosításától, a demokratikus fékek és ellensúlyok felszámolásától és a magyar alkotmányosság felfüggesztésétől sem.

 

Kövér László már a 2010-es választások idején is demokratához méltatlan javaslatokkal hívta fel magára a figyelmet: akkor egyfajta választási cenzusról, pénzért visszaadható szavazati jogról fantáziált, most pedig, immár hatalomra kerülve, a miniszterelnöki kézi vezérlés intézményesítéséről beszél.

 

Ez a magyar parlamentarizmus elárulása – ilyen ember nem képviselheti a Magyar Országgyűlést sem itthon, sem a szabad világban. Kövér Lászlónak mennie kell!

Már senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy a 2014-es választásoknak mekkora tétje van: ellenzéki összefogásra van szükség, hogy Magyarország ne Európa legújabb diktatúrája legyen, hanem jogállam, ahol a szabadság szüli a rendet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp