2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Kizárták a sajtót a miskolci városvezetés peréről – koncepciós eljárás?

Miért zavarja a nyilvánosság a miskolci városvezetést, mit titkol a jegyző? – tette fel a kérdést Pakusza Zoltán, jobbikos önkormányzati képviselő a Miskolci Járásbíróság épülete előtt csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. A politikus ismertette, 2015. január 3-án a Miskolci Járásbíróságon büntetőügy megtárgyalására került sor. Az eljárásban közszereplők vettek részt, többek közt Miskolc város jegyzője, a vádlott pedig egy civil szervezet elnöke, aki ki merte mondani véleményét a hivatal munkájával kapcsolatban. Pakusza hozzátette, az eseményről a sajtó is tudósítani kívánt, hogy a nyilvánosság elé kerüljön: a jegyző milyen bűncselekménnyel vádol, mi a feljelentés alapja. Az eljáró bíróság azonban megtiltotta, hogy a tárgyalásról kép- és hangfelvétel készüljön.
Azt gondoljuk – tette hozzá Pakusza –, hogy ez az eljárás felháborító, ráadásul sérti az idevonatkozó jogszabályokat is, így például a tárgyalás főszabály szerinti nyilvánosságának alapelvét, melyet az Alaptörvény rögzít. Kivételnek számít ez alól, ha kiskorúak érdekei, vagy nemzetbiztonsági érdek kívánja meg a zárt tárgyalást, ám ilyesmiről szó sem volt. Külön pikantériája az ügynek, hogy az eljáró bíró, mielőtt a döntést meghozta, elhagyta a tárgyalótermet és kiment tanácsot kérni, ami felveti a kérdést, vajon koncepciós eljárás zajlik Miskolcon?

Sokadszor hangsúlyozzuk – tette hozzá Pakusza –, hogy a miskolci hatóságok és a jegyző hivatala nem a miskolci adófizetők érdekeit szolgálja, de a Jobbik mindent el fog követni, hogy ez a hozzáállás mihamarabb megváltozzon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan fejleszti digitális szolgáltatásait az egyszerűbb és kényelmesebb adózásért. A különböző online felüle…

További cikkek