2024. 10. 14. hétfő

Helén
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kína 6 százalékos növekedést tervez 2021-ben

Kína 6 százalékos növekedést tervez 2021-ben

A kínai kormány hat százalékot meghaladó gazdasági növekedést tervez 2021-ben – tudatta a Magyar Békekör pénteken a kínai miniszterelnök népi gyűlésben elhangzott beszéde alapján.
Li Ko-csiang óvatosan fogalmazott, mert – mint mondta – a koronavírus-járvány tovább terjed a földkerekségen, fokozódik a bizonytalanság, a világgazdaság súlyos gondokkal küzd.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) túl óvatosnak tartja a kínai előrejelzést. Úgy látja, hogy a kínai gazdaság nyolc százalékkal is növekedhet az idén.

Akármelyik előrejelzés bizonyul is valósnak, Kína mozdonyszerepet fog játszani a világgazdaság újraindításában. Magára az amerikai gazdaságra is jótékony hatást gyakorolhatna a kínai fejlődés, ha Joe Biden kormánya nem ellenségnek tekintené Kínát, hanem partnernek – véli a Békekör megfigyelője.

Az amerikai gazdaság tavaly 3,5 százalékkal esett vissza, a munkanélküliség 43 százalékkal 10 millió főre nőtt. A Biden-adminisztráció úgy döntött, hogy a legsúlyosabb társadalmi szükségletek kielégítéséért pénzpréshez nyúl a nagytőke fokozott megadóztatása helyett. Ezzel viszont inflációs hullámot indított útjára, melynek csúcsa még nem látható. Jerome Powell, a központi bank elnöke szerint a fedezetlen pénzkibocsátás hónapokig is eltarthat.

A tőzsde negatívan reagált az amerikai fejleményekre, és pozitívan a kínaiakra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: A türelem makettet terem
Makettezőknek, gyűjtőknek szól a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) következő árverése: most akár a kikiáltási ár feléért is megvásárolható a 15 millió …

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp