2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:Történelmi lehetőséget teremthet az ukrán válság

Jobbik:Történelmi lehetőséget teremthet az ukrán válság

Gyöngyösi Márton képviselőtársammal január 29-én levélben fordultunk az Országgyűlés Külügyi, illetve Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökeihez. és kezdeményeztük a két bizottság együttes, zárt ülésének összehívását az ukrajnai belpolitikai fejlemények és a kárpátaljai magyarság helyzetének megtárgyalása érdekében.

Javasoltuk meghallgatni a külügyminiszter, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és az Információs Hivatal főigazgatója beszámolóit, kezdeményeztük továbbá, hogy a két érintett bizottság tagjaiból egy ötpárti delegáció alakuljon, amely Kárpátaljára utazva helyben tájékozódhat a magyarság helyzetéről.

Balla Mihály és Potápi Árpád bizottsági elnökök e hét csütörtökre hívták össze a bizottságok együttes, zárt ülését. Üdvözöljük javaslatunk elfogadását, még ha az egy hetet is váratott magára. Reméljük, hogy érdemi munkára kerül majd sor, és kimerítő tájékoztatást fogunk kapni a kormány cselekvési terveiről. Aggályosnak tartjuk azonban, hogy a hivatalos meghívóban sem a meghívottak nevei, sem az esetleges ötpárti delegáció felállítására való utalás nem szerepel. Bízunk benne, hogy nem a probléma ismételt elkenésére készülnek kormánypárti képviselőtársaink.

Az elmúlt hetekben ugyanis a Fidesz sajnos többször is világossá tette, hogy az ukrán helyzet kapcsán számára nem a kárpátaljai magyar közösség érdeke az elsődleges szempont. Az elmúlt hétvégén tartott müncheni biztonságpolitikai konferencián Martonyi János külügyminiszter Ukrajna területi épségéért aggódott, miközben a visegrádi négyek miniszterelnökeinek közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor egyetlen szóval sem említette a kárpátaljai magyarságot, de nem érdekelte a nemzeti közösségek helyzete a V4 külügyminisztereit sem, akik pár napja szintén kiadtak egy közös állásfoglalást. A Jobbik szerint e megnyilatkozások mindenképp baljós előjeleknek számítanak az egyre durvuló ukrajnai helyzetnek teljesen kiszolgáltatott, fizikai létében is fenyegetett kárpátaljai magyarság számára. A Jobbik most különösen fontosnak tartja, hogy a leghatározottabb nemzeti érdekérvényesítésre szorítsa rá a F ideszt, mivel az ukrán válság könnyen teremthet olyan történelmi lehetőséget, amely megnyugtatóan és akár véglegesen is rendezheti a kárpátaljai magyarság helyzetét.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp