2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:A diósgyőri stadion készültségi foka arányos Kriza lobbierejével

Jobbik:A diósgyőri stadion készültségi foka arányos Kriza lobbierejével

A Fidesz beárazta Kriza Ákost, és úgy tűnik, számolnak a bukásával is. Legalábbis erre lehet következtetni a Jobbik szerint abból, hogy semmilyen előrelépés nem történt eddig a Diósgyőri stadion ügyében. Jakab Péter az erről tartott sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: Vígh László kormánybiztos Kriza Ákos társaságában június 6-án tett ígéretet arra, hogy a létesítmény látványterveit július végéig a szurkolók elé tárják, erre azonban mind a mai napig nem került sor. Azt már eddig is tudtuk – tette hozzá a Jobbik polgármesterjelöltje –, hogy Kriza Ákost beárazták a Fideszen belül: amíg Kubatov Gábor az Üllői úton 13,5, Kósa Lajos Debrecenben 12,5, Hende Csaba Szombathelyen 9,6, addig Kriza Ákos Miskolcon csupán 4,5 milliárdot ér. Ugyanakkor tekintve, hogy Diósgyőrben – szemben a Ferencvárossal, Debrecennel vagy Felcsúttal – egy követ sem tettek még arrébb, úgy tűnik, már Kriza bukásával is kalkulálnak a saját pártján belül, főleg azok után, hogy Kiss János kormánypárti frakcióvezető kijelentette, ha a miskolciak stadiont akarnak, a Fideszre kell szavazniuk. Szeretném jelezni Kiss Jánosnak: a stadion akkor is meg fog épülni, ha a választók a Jobbikra szavaznak, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben a „Fidesz baráti köre” helyett miskolciak is fogják megépíteni, nyomatékosította Jakab Péter.

A magyar labdarúgástól egyre inkább eltávolodó szurkolók szempontjából szintén kardinális kérdés, hogy az építendő arénába is csak egy rabosításhoz hasonló folyamatot követően lehet-e majd belépni. Ezt már Szarka Dénes, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának miskolci elnöke mondta. Hozzátette, azt szeretnék, ha az illetékesek okulnának az eddigi folyamatokból: a Ferencvárosi Stadion hírhedt vénaszkenneréből, a hangulatot garantáló szurkolók folyamatos tiltakozásaiból és nem utolsósorban az üres lelátókból. Azt szeretnénk, ha a beléptetéssel és szurkolói regisztrációval kapcsolatos terveket részletesen a miskolci futballkedvelők elé tárnák, és velük összhangban és egyetértésben, társadalmi vitát követően döntenének arról, hogy milyen procedúráknak tervezik alávetni a meccsre még kijáró miskolciakat azért, hogy beléphessenek az általuk szentélyként tisztelt létesítménybe. Úgy érezzük, hogy milliárdokért kár lenne olyan stadiont építeni, mely az Orbán-rendszer szimbólumaként eltaszítaná a miskolciakat csapatuktól – fogalmazott Szarka Dénes.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp