2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Jakab Péter lesz a Jobbik egyik jelöltje 2018-ban Miskolcon

A Jobbik a pártok között elsőként nevezte meg, kit indít országgyűlési képviselőjelöltnek Borsod-Abaúj-Zemplén 1-es, Miskolc központú választókörzetében: Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, miskolci frakcióvezetője száll ringbe a mandátumért, jelentette be szerdán a párt megyei elnöke.
Pakusza Zoltán közölte, amíg a Fidesz a mutyival, a baloldali pártok pedig egymás legyőzésével foglalkoznak, addig a Jobbik legerősebb ellenzéki pártként sorra nevezi meg jelöltjeit a 2018-as választásokra: Miskolc keleti felében és a környező településeken a párt helyi szervezetei és országos elnöksége is Jakab Pétert jelölte a feladatra.

Jakab Péter elmondta, a jelölés elfogadásában jelentős szerepet játszott, hogy tavaly kinevezték a Jobbik országos szóvivőjének, ebben a pozícióban pedig már most olyan kapcsolatrendszert tud kiépíteni, amely egy Jobbik-kormány esetén jelentős lobbierőt fog biztosítani Miskolc és környéke számára.

„A Fidesz 2010 óta nemzetközi cigányközpontot, országos rabkórházat és ukrán vendégmunkásokkal letört béreket kínált Miskolcnak. Az első kettőt a Jobbik ellenzékből is megakadályozta, ahhoz azonban, hogy keleti vendégmunkások helyett nyugati bérek, rabkórház helyett modern egészségügy, cigányközpont helyett békés cigány-magyar együttélés legyen, a korrupt Orbán-kormány leváltására van szükség, amire legerősebb ellenzéki pártként egyedül a Jobbik képes” – közölte a néppárti politikus. Megerősítette azt is: a választásokon pártokkal nem, egyedül a magyar néppel kívánnak összefogni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan fejleszti digitális szolgáltatásait az egyszerűbb és kényelmesebb adózásért. A különböző online felüle…

További cikkek