2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Iránban terjed a járvány az amerikai szankciók miatt

Iránban terjed a járvány az amerikai szankciók miatt

Az Egyesült Államok Irán ellen foganatosított szankciói miatt eddig nem tudták feltartóztatni a koronavírus járványt Iránban, pedig már több mint három ezer ember életébe került. Irán az ENSZ főtitkárának segítségét kérte a kialakult helyzet miatt – értesült a Magyar Békekör az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövetségétől csütörtökön.
A diplomáciai misszió közreadta Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter Antonio Guterres ENSZ-főtitkárhoz küldött levelét, melyben „kollektív büntetésnek” minősíti, amit az USA az iráni nép ellen elkövet. Irán nem csak a szükséges orvosi eszközökhöz nem juthat hozzá a szankciók miatt, hanem népéhez még az iráni kormány járványról szóló információi sem juthatnak el az Interneten keresztül, mert a Google nem engedi meg – tűnik ki az iráni diplomácia vezetőjének leveléből. Súlyos gond tapasztalható az élelmiszer utánpótlás terén is.

A Békekörhöz eljuttatott üzenetében Irán budapesti nagykövetsége együttérzéséről és szolidaritásáról biztosítja a magyar népet és kormányt a határokon átívelő járvány elleni küzdelmében.

A Magyar Békekör válaszul elismerését és köszönetét fejezte ki egy olyan országnak és népének, amelyet a járvány sokkal jobban sújt, mint Magyarországot, mégis képes együtt érezni és szolidaritásáról biztosítani a magyar népet.

A Magyar Békekör arra kérte Irán budapesti nagykövetét, hogy Irán azoktól az országoktól kérjen segítséget, amelyek készek segíteni, és bizonyították segítő készségüket a szankciók dacára is. Elítéljük azt a politikát, amely hatalmi törekvései alá rendeli az emberek egészségét, és nemcsak Iránban akadályozza a járvány leküzdését, hanem ezzel a magatartásával világméretekben is hátráltatja – áll a Békekör pénteken kiadott közleményében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp