2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Hernádszentandrás Böjte Csabának segít

Hernádszentandrás Böjte Csabának segít

Hernádszentandrás  Önkormányzata szeptember 10. és szeptember 30. között adománygyűjtést szervez Böjte Csaba által nevelt gyereke számára. Elsősorban tisztító és tisztálkodó  szereket és tartós élelmiszereket gyűjtenek, mert ezekre van szüksége azoknak az otthonoknak amelyet adakozásból tart fenn Böjte  Csaba.

Hernádszentandrás az elmúlt években  nagyon sok segítséget kapott jó szándékú emberektől, most mi gondoljuk úgy , hogy adni szeretnénk a nehéz sorban élőknek – mondja  Üveges Gábor Hernádszentandrás polgármestere. Böjte Csaba munkatársai augusztusban jártak a településünkön és akkor határoztuk el, hogy kezdeményezésünkkel segíteni fogjuk az ő pártfogoltjait. Ezért döntöttünk úgy, hogy adománygyűjtést indítunk, és ezeket az adományokat saját magunk szállítjuk majd el október 3-án Erdélybe.

Szeptember 12-én  BioSzentandrás lesz a vendége a miskolci bionap rendezvénysorozatának. Így gyűjtést ezen a napon a bevásárlóközpont Szinva közeli bejáratánál meg is kezdik. Arra kérik a vásárlókat, hogy támogassák a kezdeményezésüket, tisztító és tisztálkodó szerekkel , valamint tartós élelmiszerekkel. Hernádszentandrás nemcsak itt, hanem a település önkormányzati hivatalában is várja az adományokat, az „Adj szívvel, szeress tettekkel” elnevezésű Abaúj térségi gyűjtés keretében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp