2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Hazugság a miskolci nyomortelep-felszámolás

Csalás, gusztustalan médiahack, amikor a miskolci Fidesz úgy állítja be a lakások bérletéről szóló önkormányzati rendelet módosítását, hogy az lehetővé teszi a miskolci nyomortelepek felszámolását. A csak az önkormányzati tulajdonú szociális bérlakásokra vonatkozó rendelet módosítása nélkül ugyanis az égvilágon semmi olyan előterjesztést nem szavazott meg csütörtökön a miskolci önkormányzat közgyűlése, amely megoldást nyújthat a problémára, például felvásárolná, vagy kisajátítaná a telepeken található nem önkormányzati tulajdonú ingatlanokat.
Márpedig például Lyukóban szinte kizárólag csak magántulajdonú ingatlanok vannak, ott néhány lakást kivéve nincsenek önkormányzati tulajdonú bérlakások.
Az meg már mindennek a teteje, hogy folyamatosan egy kalap alá veszik, s összemossák az önkormányzati bérleményekben élő szegény, de tisztességes embereket azokkal, akik szintén önkormányzati lakásban élnek, ám képtelenek a közösségi együttélési szabályok betartására. Nyilvánvaló, hogy ez utóbbiakat képtelenek kirakni a bérleményekből, ám ennek nem az a megoldása, hogy az eddig is létező, a bérleti jogviszony megszüntetése esetén adható térítési díjak kifizetését feltételekhez kötik.
És ezt adták el országnak-világnak úgy, hogy felszámolják a nyomortelepeket. A probléma viszont továbbra is itt marad a nyakunkon.

Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakciójának vezetője


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…