2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Grubert Roland vezeti a MVK Nógrád Megyei Szervezetét is

Grubert Roland vezeti a MVK Nógrád Megyei Szervezetét is

Személyi változás történik a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének élén. Szilágyi Leonóra távozása után, 2019. július 1-től Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója veszi át a vezetést, miközben folytatja munkáját a korábbi pozíciójában is.

Grubert Roland megbízásáról az Országos Igazgatóság döntött. Az átadás-átvétel már megtörtént, július 1-től az új igazgató irányítja a munkát miskolci és salgótarjáni központtal egyaránt.

Grubert Roland 2011-ben kapta meg vezetői megbízását a humanitárius szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete élén, ahova egy évvel korábban igazgató-helyettesként került az Országos Igazgatóságtól.

Több mint 20 éve aktív tagja a Magyar Vöröskeresztnek. Diákévei alatt önkéntesként, később a katasztrófavédelmi egység munkatársaként, majd az Ifjúsági Szervezet elnökeként a Magyar Vöröskereszt valamennyi tevékenységére rálátást szerzett; az új szolgáltatások bevezetésének aktív szervezője és lebonyolítója volt ezekben az években (pl. Bázisiskolai rendszer kidolgozása, Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat bevezetése, Országos Elsősegélynyújtó Versenyek megszervezése).

Nyolc éve látja el a Magyar Vöröskereszt egyik leginnovatívabb megyei szervezetének vezetését: a véradásszervezésen, segélyezésen, tagtoborzáson, szervezetfejlesztésen, közösségépítésen túl olyan intézmények tartoznak irányítása alá, mint a nappali melegedővel, főzőkonyhás népkonyhával, átmeneti szállóval, éjjeli menedékhellyel, időszakos férőhellyel és szociális otthon szolgáltatással működő, éjszakánként 320 főnek menedéket nyújtó Hajléktalanokat Gondozó Központ; vagy a három prémium szolgáltatásos bölcsőde. Vezetésével jött létre a Magyar Vöröskereszt első szociális farmja Mezőcsáton, és nyár végén megkezdi működését a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, varrodaként üzemelő társadalmi vállalkozás Miskolcon.

Új kinevezésével ezentúl a Nógrád Megyei területi szervezetek vöröskeresztes tevékenységének koordinálása is feladata lesz. Továbbá irányítása alá tartozik majd a jelenleg felújítás alatt álló salgótarjáni 40 fős Családok Átmeneti Otthona és az ehhez kapcsolódó „Félutas Házak”, valamint a balassagyarmati hajléktalanszálló a 80 fős nappali melegedőjével és népkonyhájával, valamint 20 fős átmeneti szállójával.

Nógrádban hamarosan zárul a Szelfi (Szeresd az embert, légy önkéntes fiatal!) közösségfejlesztő program, amelynek célja, hogy a benne részt vevő fiatalokat továbbra is, hosszú távon a Szervezet keretein belül tartsa aktív tagként.

A Szervezetet és intézményeit érintő, jelenleg is zajló fejlesztések három nyertes pályázatból (Közösségépítés, Családok Átmeneti Otthonának felújítása, Félutas házak koordinációja, működtetése) valósulnak meg, amelyeket még az előző igazgató, Szilágyi Leonóra indított el.

Szilágyi Leonóra 3 év után közös megegyezéssel távozott a Nógrád Megyei Szervezet éléről. Köszönjük munkáját, jövőbeni karrierjéhez sok sikert kívánunk!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp