2024. 08. 22. csütörtök

Menyhért, Mirjam
1 EUR 392 HUF
1 GBP 460 HUF

Fidesz: a független Pásztor Albert óriásplakátjain pártlogók voltak

Pásztor Albert már a választási kampánya legelején félre akarja vezetni miskolci választóit, mivel független jelöltként hirdeti magát, de az óriásplakátjain eredetileg pártok logói szerepeltek – jelentette be Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A polgármesterjelölt hatalmas betűkkel hirdeti magát az óriásplakátokon, mint független jelölt, azonban minden plakáton van egy feltűnő fehér csík. Ettől a csíktól „ügyes kezek” megszabadították az egyik óriásplakátot, és alatta pártlogók váltak láthatóvá, így az MSZP-é, a Demokratikus Koalícióé és az Együtt PM Pártszövetségé – ismertette.

A szóvivő szerint „lehullt a lepel, de azt is mondhatnák, hogy kibújt a szög a zsákból”. Szerinte ezek alapján Pásztor Albert, aki “pártoktól független polgármesterjelölt”, aki „távol áll a pártpolitikai purparlétól”, aki „hiteles emberként, újra szolgálatra jelentkezik”, és azt mondja, „az őszinte beszéd híve”, egyszerűen sunnyog. Már néhány nap alatt kiderült, hogy Pásztor Albert takargatja vagy egyszerűen szégyelli a támogatóit, akiktől például a kampánypénzeit kapja – mondta Soós Attila.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

127554
Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében Még hogy nem vállalkozó kedvűek a magyar fiatal…

További cikkek