2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 395 HUF
1 GBP 467 HUF

Feljelentés Gyurcsány újabb ,,öszödi” beszéde miatt

A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének a pártfinanszírozással kapcsolatos nyilatkozata miatt.
Gyurcsány Ferenc ismét kitálalt, és elmondta második őszödi beszédét.  Az első őszödi beszéd, mint emlékezetes az MSZP hazugságairól szólt, míg ez a második a párt „piszkos pénzügyeiről”.

Gyurcsány Ferenc többször is megszólalt az elmúlt napokban, és gyakorlatilag beismerő vallomást tett. A volt szocialista pártelnök szavaiból az következik, hogy az MSZP-nél két pártkassza kellett, hogy működjön, amelyből az egyik értelemszerűen törvénytelen kellett, hogy legyen.

A történtek után a Fidesz felszólította Mesterházy Attilát, tisztázza a helyzetet azzal, hogy ő maga tesz feljelentést, ha már meg akar újulni, leszámol a múlttal.  Azonban nem válaszolt az ez irányú kérdésekre ezért nem az MSZP ellen, nem Mesterházy Attila ellen, hanem helyette kell feljelentést tennünk, mert úgy gondoljuk, hogy az MSZP-nek és a magyar közélet egészének is az az érdeke, hogy egyértelműen tisztázódhasson, abból, amit Gyurcsány Ferenc mondott, mi igaz.

A Fidesz ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával az ügyészségen.

A párttörvény szerint költségvetési szervtől, állami vállalattól, közvetlen költségvetési, vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást párt nem fogadhat el, miként külföldi államtól és névtelen támogatótól sem. Ha mégis elfogad, akkor ezt köteles 15 napon belül a központi költségvetésbe befizetni, és ezzel az összeggel csökken a párt állami támogatása is.

A büntető törvénykönyv (Btk.) szerint, ha elfogadtak ilyen támogatást, ám azt nem jelentették be, akkor csalást követtek el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek