2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Erősebb érdekképviseletet a köznevelésben tanulóknak!

A Jobbik Ifjúsági Tagozat az elmúlt években számtalan alkalommal nyilvánult meg a köznevelési rendszerben részt vevő diákok érdekérvényesítésének erősítése kapcsán. Elengedhetetlennek tartjuk ugyanis azt, hogy ezen fiatalok hangja jobban elérjen a döntéshozókhoz. Sokadszori megnyilvánulásunknak az ad apropót, hogy február 3-5. között rendezik meg a több százezer diákot képviselni hivatott Országos Diákparlament kétévente sorra kerülő ülését.



Számos alkalommal szólaltunk fel a Parlamentben vagy nyilvánultunk meg közleményben annak kapcsán, hogy az Országos Diákparlament jelenlegi formájában sajnálatos módon nem tudja elérni célját. A kétévente diákok által elfogadott ajánlásnak sajnos a kormány hozzáállása miatt semmi következménye nincs, a két ülés közötti időben pedig nincs lehetőségük a tanulóknak formális keretek között kritikát, észrevételt megfogalmazni a kormány felé. Mindezek alapján a Jobbik IT a kormány és az Országos Diákparlament tagjai figyelmébe ajánlja – a teljesség igénye nélkül – fontosabb javaslatait:

1. Álljon fel egy olyan legitim, alulról építkező, rendszeresen ülésező testület, amely tudja képviselni a köznevelésben tanulók érdekeit az Országos Diákparlament kétévenkénti ülései közötti időszakban is! A testület legyen állandó partnere a kormánynak a fiatalokat érintő ügyekben, de fordulhasson hozzájuk saját kezdeményezésekkel, javaslatokkal is!

2. Legyen rögzítve a köznevelési törvényben, hogy a kormánynak kötelessége minden Országos Diákparlament esetén számot adni az előző országos diákparlamenti ülésen elfogadott ajánlási pontok kapcsán elvégzett feladatokról!

3. Kezdeményezzük az iskolai diákönkormányzatok helyzetének és jogállásának rendezését, szervezeti és működési kereteinek megerősítését és jogkörének bővítését.

Bízunk benne, hogy a kormány is belátja, nem fojthatja le tovább a diákok véleményét, és megteszi a szükséges lépéseket a köznevelésben résztvevők hatékonyabb érdekképviselete céljából.

Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek