2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Érdemben kell foglalkozni a miskolci fiatalok problémáival

Érdemben kell foglalkozni a miskolci fiatalok problémáival

Miskolcot az elmúlt négy évben több mint ötezren hagyták el, főként megélhetés nélkül maradt fiatalok. Kriza Ákos mérhetetlenül cinikus, amikor azzal büszkélkedik, hogy az elmúlt négy évben a 18 legjobbat sikerült itthon tartani, hangzott el a Jobbik pénteki sajtótájékoztatóján. A párt külön kampánnyal kíván üzenni a mindenkori városvezetésnek: érdemben kell foglalkozni a fiatalok problémáival. Jakab Péter, a Jobbik polgármesterjelöltje emlékeztetett: az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség miskolci rendezvényén Kriza Ákos azzal büszkélkedett, hogy mennyire sikeres az általa indított „Otthonunk, Miskolc” program, melynek keretében a Fidesz a „legjobbakat” szeretné itthon tartani, és 18 egyetemistának sikerült is állást biztosítani az önkormányzatnál. A Jobbik nemcsak a 18 legjobbat szeretné Miskolcon tartani, hanem valamennyi dolgozni akaró fiatalt, akik ma sokszor diplomával a kezükben kénytelenek Londonban mosogatni. A Jobbik munkahelyteremtő városgazdálkodással és a bérlakás programmal segítené a fiatalok Miskolcon maradását, illetve visszatérését a városba, hangsúlyozta Jakab Péter.

Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon fontos, hogy a fiatalok elmenjenek szavazni, ennek érdekében a párt ifjúsági tagozata külön kampányt indít „Tanulj, Bulizz, Szavazz!” címmel – ezt már Szilágyi Szabolcs, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának megyei szervezője mondta. Fontos, hogy a közéletben való aktív részvétel ugyanolyan velejárója legyen egy fiatal életének, mint a tanulás és a bulizás. Amíg az elmúlt évek politikája elfordította a közélettől ezt a korosztályt, addig a Jobbik kampánya azt célozza, hogy növelje a választási hajlandóságot, ezzel is üzenve a mindenkori városvezetésnek, érdemben kell foglalkozni a fiatalok problémáival. A kampány részeként a Jobbik képviselőjelöltjei, aktivistái, többek között a facebookon, illetve személyesen is igyekeznek felhívni a fiatalok figyelmét az október 12-i választás fontosságára.


Jakab Péter
Jobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke,

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp