2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Elutasították az eredeti állapot helyreállítását a Sláger kontra ORTT perben
Elutasították az eredeti állapot helyreállítását a Sláger kontra ORTT perben

Elutasították az eredeti állapot helyreállítását a Sláger kontra ORTT perben

Elutasították az eredeti állapot helyreállítását a Sláger kontra ORTT perbenA Fővárosi Bíróság (FB) szerint jogellenesen fogadta be az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötött műsorszolgáltatási szerződést, de az FB az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek nem adott helyt. A bíróság kedden hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben. A szóbeli indoklás szerint az ORTT alaki érvénytelenség miatt be sem fogadhatta volna az FM1 pályázatát.

Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti – a pályáztatás előtti – állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét.

A felperesnek, azaz az FM1 konzorciumnak az elsőrendű alperes részére 2 millió 540 ezer, a másodrendű alperes részére 2 millió 875 ezer, a beavatkozó Advenio Zrt. részére pedig 2 millió 750 ezer forint perköltséget kell megfizetnie.


(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp