2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Dugódíjat akarnak Miskolcon is?

Legalábbis ez szerepel egy, az MVK és a Holding által koordinált közlekedési tervben. Az MSZP szerint ez agyrém.
A miskolci dugódíj bevezetésének vizsgálatát, illetve a 30 kilométer/órás sebességkorlátozási rendszer bevezetését is indítványozzák azok a szakértők, akik részt vettek a Miskolc Holding Zrt. és a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. gesztorsága alatt futó II. Mobilitási Fórumon. Az ott elhangzottak alapján összeállították Miskolc Fenntartható Közlekedési Tervét, ebben is szerepel a dugódíj, illetve a Tempo 30 program bevezetésének lehetősége. A szocialisták szerint mindkét terv agyrém, ezért arra szólítják fel dr. Kriza Ákos polgármestert, hogy ne is kísérletezzenek ezekkel az eszközökkel, az ötleteket azonnal töröljék a tervből. Minderről dr. Simon Gábor országgyűlési és önkormányzati képviselő beszélt szerdán Miskolcon.

Mint elmondta, az ATTAC elnevezésű uniós program részeként, a Holding és az MVK szervezésében megtartott szakértői tanácskozáson „hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb” ötletek kerültek elő. A fent említetteken túl ilyen például a Győri kapu 2×2 sávossá tétele, vagy az Újgyőri főtér körforgalmának ismételt átépítése. Utóbbi márt csak azért is őrültség lenne, mert a körforgalmat most építették át, méghozzá úgy, hogy ez az átépítés már egy előző átépítés átépítése.

Kétségtelen azonban az is, mondta a szocialista képviselő, hogy több megfontolásra érdemes javaslat is született a tanácskozáson, s került be a tervbe. A szakértők megállapították például, hogy szükség lenne a Szent István téri mélygarázs megépítésére is. Erre a projektre az előző, szocialista városvezetés pályázat útján forrást is nyert, ám a beruházást a fideszes városvezetés leállíttatta, s azt a Patak utcába helyeztette át.

Dr. Simon Gábor beszélt a miskolci közösségi közlekedés helyzetéről is. Megítélése szerint a márciusi közgyűlési határozattal a fideszes városvezetés majdnem tönkretette az egész rendszert. Ők ugyanis abból a téves feltételezésből indultak ki, hogy a cég gazdálkodását akkor lehet egyensúlyba hozni, ha csökkentik a szolgáltatás színvonalát, s ezzel költségeket takarítanak meg, illetve ha növelik bérletekből, jegyekből származó bevételt. Csakhogy a szolgáltatás színvonalának csökkentése, illetve ezzel párhuzamosan a tarifák emelése azt is eredményezi, hogy csökken az utaslétszám is. Jól példázza ezt az, hogy a legutóbbi adatok szerint a 9 százalékos tarifaemelés ellenére csupán 1 százalékkal nőtt a társaság bevétele.

A szocialista politikus emlékeztetett: a májusban életbe léptetett, nagy felháborodást kiváltó új menetrendről maga dr. Kriza Ákos polgármester is elismerte, hogy az rossz. „Márciusban jómagam is nehéz szívvel szavaztam meg a menetrendi módosításokat, sokan féltek attól, hogy nem fogja kiszolgálni az igényeket. A félelmek beigazolódtak, azért egy munkacsoportot hívtam életre, amelyben a helyiek mellett a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szakemberei is részt vettek” – idézte dr. Simon Gábor a város fideszes polgármesterét, aki a június 16-ával életbe lépő módosított menetrend kapcsán nyilatkozta a fentieket.

A szocialista képviselő szerint ugyanakkor ez a módosított menetrend sem jó, bizonyítékul szolgálnak erre a helyi lapokban azóta is megjelent utazói vélemények. Az átalakításnak ugyanakkor nincs vége, szeptemberben megint új menetrend jön, majd az ősz folyamán még egy újabb. Dr. Simon Gábor szerint ez is bizonyítja, hogy szakértelem és elképzelés nélkül fog hozzá a fideszes városvezetés olyan rendszerek átalakításába, amelyeknek még a működésével sincs tisztában.

forrás:eszakonline.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan fejleszti digitális szolgáltatásait az egyszerűbb és kényelmesebb adózásért. A különböző online felüle…

További cikkek