Az elmúlt két napban ismeretlen telefonáló előre felvett üzenettel hívta fel az 5. kerület számos polgárát. A hívás során a férfihang Kerék-Bárczy Szabolcsként mutatkozott be, és közölte, hogy megválasztása esetén eltörli a kerület szociális juttatásait.
Az akció politikai ellenfeleim, mindenekelőtt Rogán Antal érdekeit szolgálja. Mivel nincsenek pozitív üzenetei a polgároknak, és érzi a kormányváltó ötpárti szövetség erejét, ezért szemenszedett hazugságokkal próbálja megtéveszteni és elbizonytalanítani a választókat. Csak a rágalomhadjárat sikerében reménykedik, ha már a kormányzat gyalázatos teljesítményével nem dicsekedhet. Miközben gyáván kitér a nyílt vita elől, a Rogán Antal vezette önkormányzat a kerületi polgárok pénzéből fizet kampánykiadványokat és engem lejárató sajtóterméket, és vásárol szavazatokat, súlyosan megsértve ezzel a választások tisztaságát.
A nevemmel visszaélő telefonüzenet megfogalmazói is pontosan tudják, hogy hazudnak. Hiszen én a közpénzekkel való fideszes visszaélések felszámolását, felelős gazdálkodást, átlátható közéletet ajánlok a polgároknak. Olyan ország építését kínálom, ahol a szociális juttatás nem a hatalom kegye, hanem a társadalmi szolidaritás alapvető megnyilvánulása.
A fenti ügyben bejelentést teszek a Választási Bizottságnál. Ugyanakkor ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek a rendőrségen.
Kerék-Bárczy Szabolcs
képviselőjelölt
a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja