2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: vissza kell hívni az orvosokat és ápolókat

A Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje szerint a következő években lépésről-lépésre vissza kell hívni az egészségügyi rendszerbe a hiányzó orvosokat és ápolókat.

Dobrev Klára egy hétfői, a párt Facebook-oldalán online is közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, hogy közel kilencezer szakdolgozó és szakápoló, több, mint ötszáz háziorvos és több, mint háromezer orvos hiányzik az ágazatból.

A párt kormányfőjelöltje, aki a felújított Pestszentimrei Gyermekorvosi Szakrendelő átadásán beszélt úgy fogalmazott: embert csak ember tud gyógyítani, a magyar egészségügynek pedig az az „egyik drámája, hogy fájóan hiányoznak” az orvosok, háziorvosok, szakdolgozók, ápolók a rendszerből. Nagyon sokan elmentek külföldre, és még azok is máshol keresik a boldogulásukat, akik itthon vannak, mert az egészségügyi szektor „totális kivéreztetése” olyan bizonytalanságba taszítja őket, amit nem tudnak vállalni – jelentette ki.

A kormány egészen a járvány elejéig semmit nem tett azért, hogy egy kicsit jobb legyen az egészségügy helyzete, „Orbán Viktor gyakorlatilag semmit nem költött erre”, a járvány alatt kapkodva próbálta menteni a menthetőt – fogalmazott. A fideszes többségnek így is egy olyan törvényt sikerült elfogadni a parlamentben, aminek következtében négyezerrel kevesebben dolgoznak az egészségügyben – tette hozzá.

Szaniszló Sándor kerületi DK-s polgármester arról beszélt, hogy az önkormányzat ugyanúgy elszenvedte a kormányzati elvonásokat, ahogy minden más nagyobb város, vagy fővárosi kerület. Hozzátette, amellett, hogy átadták a gyermekorvosi rendelőt, az elmúlt közel másfél évben sokszor a kormány helyett is nagyon sokat tettek a járványügyi problémák leküzdéséért.  A polgármester, aki visszautasította, hogy oltásellenesek lennének, példaként említette, hogy többek között maszkot és fertőtlenítőt osztottak, óriásplakátokon hirdették az oltás fontosságát és részt vettek az oltási folyamatban is.

Ferencz István általános polgármester-helyettes azt mondta, bízik abban, hogy az önkormányzat és egy új kormány kiemelten figyel majd arra, hogy elősegítsék az orvosi, a gyermekorovosi és a szociális terület ellátását.

A sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük:

https://www.facebook.com/169599166463839/videos/4281658745198452

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek