2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Vagyonosodási vizsgálatokkal kezdődnek majd az Orbán utáni idők

Idén is eljött a vagyonnyilatkozatok benyújtásának határideje, a nap, amikor a fideszes politikusok a szokásosnál is cinikusabb hazugságokat vetnek papírra a vagyonukkal kapcsolatban. A „családi összefogásokkal” és táguló lakásokkal tűzdelt vagyonnyilatkozatok az elmúlt években megmutatták, hogy a jelenlegi vagyonnyilatkozat-tételi rendszer alkalmatlan a képviselők vagyonosodásának ellenőrzésére. A DK már több alkalommal, két törvényjavaslatot is benyújtott a jelenlegi rendszer szigorítására, a Fidesz természetesen mindkettőt leszavazta.
Az egyik javaslat azt tartalmazta, hogy a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett képviselők és családtagok vagyonnyilatkozata bárki számára elérhető, kereshető, összehasonlítható legyen az interneten, ha pedig azok hiányosak, vagy valótlant állítanak, akkor a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást bárki kezdeményezhesse ellenük. A másik törvényjavaslat azt írta elő, hogy a hivatali időn túl is megőrizzék és elérhetővé, összehasonlíthatóvá tegyék az önkormányzati képviselők családtagjainak vagyonnyilatkozatait.

A DK Sokak Magyarországa programja szerint szigorítani kell a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást, továbbá átfogó vagyonosodási vizsgálatnak kell alávetni minden állami és önkormányzati vezetőt a megbízatása elején és végén. A DK által képviselt Sokak Magyarországa nem fogja hagyni, hogy a kevesek eltitkolhassák a vagyonukat a sokak elől.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek