2024. 06. 13. csütörtök

Antal, Anett
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

DK: Tarlós vegyen példát a rendőrkapitányról!

Azok után, hogy a Rendőrség rabosított, és 6 és fél órán át fogva tarott egy magyar állampolgárt egy BKV-ellenőr bemondására, az eljárást lefolytató IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője tegnap személyesen kért elnézést a sértettől. A történet végéből az a következtetés vonható le, hogy a rendőrkapitány korrekt, és európai módon járt el, amikor személyesen kért bocsánatot az ügy sértettjétől.
A történet eleje azonban korántsem minősíthető sem korrektnek, sem európainak. A BKK alkalmazottja anélkül minősített bérlethamisítónak egy fiatal hölgyet, hogy állítása bizonyosságának egyáltalán lehetősége lett volna érvényt szerezni: méterekről, tokon keresztül látta a bérletet, és már indult is a rabosítás. A BKK – magyarázkodó közleménye szerint – nem is vizsgálta a bérlet érvényességét, mert azt az eljárás során lefoglalta a Rendőrség. E két tényből egyértelművé válik, hogy az ellenőr minden érdemi gyanú és bizonyíték nélkül, hasraütés-szerűen – és persze tévesen – mondta rá egy becsületes magyar állampolgárra, hogy bérlethamisító.

A Demokratikus Koalíció üdvözli a IX. kerületi rendőrkapitányság korrekt bocsánatkérését, de elutasítja a Tarlós István vezette fideszes Főváros következmények nélküli mindennapi gyakorlatát. A DK szerint a főpolgármester, a BKK, és a Fővárosi Biztonsági Iroda vezetője nem csak olyan bocsánatkéréssel tartoznak, mint a XI. kerületi rendőrkapitány, hanem a sértett kártalanításával..

Gy. Németh Erzsébet
fővárosi közgyűlési képviselő DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …