2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: Polt most éppen Quaestor-ügyben védte meg Orbánt

Hazánk valaha volt legnagyobb brókerbotrányában az ügyészség továbbra is mindent megtesz, hogy ne kattanhasson a bilincs a fideszes politikusok csuklóján. Varju László, a DK alelnöke amiatt tett feljelentést, mert Orbán Viktor a Quaestor bekövetkező csődjének tudtával – bennfentes információval visszaélve – menthette ki a csaló bróker barátjánál befektetett állami pénzeket.
Polt Péter szerint ez (is) rendben van, ügyészsége elutasította a DK feljelentését. Aminek a gyanújával pár hete egy, a saját két millió forintját felvevő 77 éves budapesti hölgyet találtak meg a hatóságok, arról a miniszterelnök esetében hivatalos dokumentumban jelentik ki, hogy törvényes. Polt Péter szerint amit nem szabad a kisbefektetőknek – az évtizedek alatt összekuporgatott pénzüket szerencsés pillanatban kivevő kisembereknek – azt szabad Orbán Viktornak, mintegy 4 milliárd forint közpénzzel. Akkor is, ha a törvények tiltják és akkor is, ha ezzel több ezer magyar ember kártalanítása került veszélybe.

A Demokratikus Koalíció szerint gyomorforgató, ahogy Polt Péter a fideszes politikusok kimosdatására használja legfőbb ügyészi hatalmát. A DK szerint az Orbán-kormány bukása után egy szilárd jogállami alapokon álló, független ügyészségnek kell kivizsgálnia Orbán Viktor szerepét a 150 milliárd forintos Quaestor-botrányban.

DK Sajtóiroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…