2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

DK: Kórházi fertőzésben halt meg egy csecsemő – az Orbán-kormány bűne

Újabb tragédia jelzi, hogy mekkora a baj a magyar egészségügyben. Egy egészségesen világra jött újszülött néhány nappal születését követően meghalt a Honvéd kórházban – kórházi fertőzés következtében. A sajtóban megjelent információk szerint ugyanitt, ugyanekkor egy másik baba is elhunyt.
Ilyenkor mit sem ér az utólagos vizsgálat, ezeket a gyermekeket már nem lehet feltámasztani, ezek a szülők soha nem heverhetik ki a sokkot, ami őket érte. A Demokratikus Koalíció azt követeli az Orbán-kormánytól, hogy a stadionépítésekre szánt, feleslegesen kidobott milliárdokból tegyen hathatós lépéseket a kórházi fertőzések megelőzése és megszüntetése érdekében. Vizsgáltassa át az összes egészségügyi intézményt. Gyalázat, hogy egészséges emberek halnak meg értelmetlenül, önhibájukon kívül. 2015.ben több, mint 30 ezer magyar halt meg az elégtelen feltételekkel dolgozó  egészségügyi ellátás miatt, és ha így folytatják, ez a szám még nőni is fog.

Soha nem múló szégyenfoltja lett az Orbán-kormánynak az egészségügy tönkretétele, az értelmetlen áldozatok az Orbán-kormány bűne és felelőssége.

Dr. László Imre elnökségi tag, DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek