2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Fideszesek nyernek a lottón is, már megint közérdekből

Az Index cikke szerint fideszes politikusok és családtagjaik kapnak milliókat a Szerencsejáték Zrt-től közérdekű támogatás formájában. A támogatásokból részesül többek között L. Simon László fideszes politikus felesége, a nemrég Ferenc pápát is megtagadó, menekültinvázióval riogató Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus püspök, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő testvére, egy kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár, a Fidesz ifjúsági szervezetének országos választmányi elnöke és a kormányközeli Veritas Történetkutató vezetője is.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány a lottósorsolást bonyolító állami cégen keresztül is a saját politikusainak juttatja a közpénzeket, így hálálva meg nekik a mindennapos hazudozást. A DK szerint az Orbán-rendszer bukása után, ahogy a többi állami tulajdonú cég, úgy a Szerencsejáték Zrt gazdálkodását és támogatásait is felül kell vizsgálni, hiszen azok mögött nem valós teljesítmény, hanem az Orbán-kormánytól megszokott családi és haveri kapcsolatok állnak. A DK szerint akkor már nem csak Orbán Viktor és a Fidesz politikusai, hanem a mindenhez csendben asszisztáló legfőbb ügyész is beszámolóval tartozik majd.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…