2022. 05. 19. csütörtök

Ivó, Milán
1 EUR 383 HUF
1 GBP 452 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: Ezer forint jutalom: Orbánék szerint ennyi jár a végletekig kizsigerelt tanároknak ma Magyarországon

DK: Ezer forint jutalom: Orbánék szerint ennyi jár a végletekig kizsigerelt tanároknak ma Magyarországon

Sajtóértesülések szerint a veszprémi alap- és középfokú oktatásban részt vevő pedagógusok fejenként ezer forint jutalmat kaptak pedagógusnapra, miközben a kormány százmilliókat küld a határon túli cserkészszövetségeknek, vagy az oslói és New York-i magyar iskoláknak. A tankerület ráadásul még ezt a pénzt sem osztotta ki, hanem az okostelefonok korában és a digitális oktatás szellemében papíralapú naptárat vett belőle a tanároknak, akik így minden idők legdrágább naptárbeszerzése mellett még Kásler Miklós emberminiszter üdvözlőlapját is megkaphatták munkájuk elismeréseként.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja ezt az észak-koreai tempót idéző alamizsnát, amivel az elmúlt időszakban, az oktatási kormányzat tehetetlensége miatt az egész közoktatást nyakukba vevő tanárokat alázta meg a kormány. Szégyen, hogy a béren kívüli juttatásokat elvevő, az oktató-nevelő munkát ellehetetlenítő és azt gondolatrendőrségként felügyelő Orbánék az elmúlt 10 évben valóban a nemzet napszámosaivá fokozták le a magyar pedagógustársadalmat!

Arató Gergely

a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hétfőn szó szerint azt mondtam a parlamentben, hogy “amíg az Orbán-rendszerben élünk, addig a magyar nép soha, semmilyen kérdésben sem dönthet majd né…

További cikkek

Hétfőn szó szerint azt mondtam a parlamentben, hogy “amíg az Orbán-rendszerben élünk, addig a magyar nép soha, semmilyen kérdésben sem dönthet majd né…
Futás utánuk…
Negyedik helyezést értek el a borsodi rendőrök az országos Tisza-tó körüli futóbajnokságon. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hat …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum