2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

DK: Életveszély! – mindkét oldalon nyíltak az ajtók a 3-as metróban

Úgy látszik, a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat már az elvégzett metrófelújítást sem intézte el rendesen. A Metróért Egyesület információi szerint a Kálvin téri megállóban egy már felújított orosz szerelvény mindkét oldalán kinyíltak az ajtók, miközben a kocsi tele volt utasokkal. Az első vizsgálatok szerint nem a metró vezetője hibázott, hanem technikai probléma adódott. Tiszta szerencse, hogy az emberek nem zuhantak ki a sínekre. A szerelvényről leszállították az utasokat és kiállt a forgalomból.
A Demokratikus Koalíció arra emlékeztet, hogy hónapok óta jeleztük már a Főváros fideszes vezetésének, hogy ne szórakozzanak a budapestiek biztonságával, életével. A 3-as metrón naponta félmillió utas retteg, hogy eljutnak-e úticéljukra. A DK azt követeli Tarlós Istvántól, azonnal vizsgáltassa ki, mi történt, és intézkedjen az összes metrókocsi teljes műszaki felülvizsgálatáról. Az ő mulasztásaik ne okozzanak naponta életveszélyt, a drága jegyeket és bérleteket fizető budapestieknek joguk van európai színvonalú és biztonságos tömegközlekedésre.

Gy. Németh Erzsébet, fővárosi képviselő, DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…