2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

DK: A kormány vegyen CT és MR gépeket, nehogy “Soros nevessen a végén”!

Nincs CT és MR az Országos Kardiológiai Központban, ezért gyakran kell a betegeket – felnőtteket és gyermekeket egyaránt – kritikus állapotban másik kórházba vizsgálatra szállítani. Az, hogy legyen a kórházban mindkét berendezésből, állami feladat lenne, az Orbán-kormány azonban a kisujját sem mozdítja a magyarokért. Épp az ilyen esetekben szokott Soros György a zsebébe nyúlni és a saját pénzéből támogatni az országot: így támogatott könyvtárakat, így adott pénzt oktatással, jogegyenlőséggel, emberi jogokkal foglalkozó civil szervezeteknek, így támogatott orvosi rendelő-, iskola- és óvodafelújításokat, és így adományozott egymillió dollárt a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy vegyen CT-t és MR-t is az Országos Kardiológiai Központba, nehogy “Soros nevessen a végén”! Ha a lopással nagyon elfoglalt kormány helyett ezt Soros György tenné meg, egész biztosan jót nevetne a vele riogató, saját népét sokszorosan eláruló kormánypárton.

László Imre
a DK egészségügyi kabinetjének vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…