2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Diplomáciai megalázkodás Izraelben

Diplomáciai megalázkodás Izraelben

A Jobbik megütközéssel értesült Áder János köztársasági elnök izraeli útjáról, amely mind időzítését, mind pedig tartalmát tekintve felér egy diplomáciai fiaskóval.
Ha számba vesszük az elmúlt két évtizedében elkövetett diplomáciai „malőrök” sorozatát, amelynek a legalját eddig – legyünk igazságosak – a szociálliberális kormányok diplomáciája jelentette, még akkor sem találunk Áder János izraeli útjához foghatót. Már önmagában az is jól mutatja hazánk szuverenitásának és politikai tartásának színvonalát, hogy Áder János elfogadta az országunk felvásárlását célul kitűző, kijelentését soha nem cáfoló, azért bocsánatot soha nem kérő Simon Peresz meghívását Izraelbe. De az, hogy a köztársasági elnök sietve tesz eleget a meghívásnak röviddel az után, hogy párttársát, Magyarország második számú közjogi méltóságát, a magyar országgyűlés elnökét, Kövér Lászlót a Nyírő-újratemetésen játszott szerepéért nyíltan antiszemitának és persona non grata-nak nyilvánította a zsidó állam, felháborító, és méltatlan egy szuverén ország vezetőjéhez. Peresz meghívása Budapestre pedig nyílt provokáció és sértés az egész magyarságra nézve.

Tudjuk, hogy az Orbán-kormány és a hozzá közel álló államelnök első számú külpolitikai törekvése a vélt és mesterségesen gerjesztett antiszemitizmus elleni hősies küzdelem, ennek mindennapos bizonyítása a megrendelők irányába. Ha Áder János azt gondolta, hogy szolgalelkű magatartásával vendéglátóinál jó pontokat szerez magának és az Orbán-kormánynak, akkor csalódnia kellett. Úgy sikerült megaláznia magát és hazáját, hogy a hazánkat antiszemitázó és rasszistázó kórus a gyengeség és szolgalelkűség láttán fokozódik.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp