2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Civilek és az MSZP is támogatja a jelöltet

Ruskó Zoltán fejlesztésekkel, parkosítással tenné vonzóbbá Martin-Kertvárost és Szirmát. Ami vonzóbb, az értékesebb is.

 

Ruskó Zoltán eddig sohasem politizált, nem tagja egyetlen pártnak, így az MSZP-nek sem. A szocialisták mégis támogatják indulását, hiszen egy fiatal, sikeres, családszerető embert ismertünk meg benne, aki elkötelezett az itt élők érdekeinek képviselete mellett. Így mutatta be a sajtónak szerdán dr. Simon Gábor, az MSZP elnöke a 38 éves Ruskó Zoltánt, aki jelöltként indul az április 22-re kitűzött időközi önkormányzati képviselő-választáson Martin-Kertvárosban és Szirmán.

Mint ismert, a miskolci 2-es számú önkormányzati egyéni választókerület korábbi képviselője, a Fidesz-KDNP jelöltjeként mandátumot szerzett Giákné Bobály Judit tavaly karácsonykor hosszú, súlyos betegség után elhunyt.

De nem csupán a szocialisták támogatják Ruskó Zoltán indulását, így tesz a Zöld Utcák civil mozgalom is. A martin-kertvárosi jelöltbemutatón a mozgalom nevében Nagy Péter arról beszélt, hogy az élhetőbb, zöldebb kertvárosért dolgozó szervezet tagjai közül nagyon sokan gyerekkora óta ismerik a jelöltet, ami nem csoda, hiszen Ruskó Zoltán születése óta Martin-Kertvárosban él.

Maga a jelölt is beszélt kertvárosi kötődéséről. Mint mondta, szülei, legközelebbi rokonai, barátai is itt és Szirmán élnek. Ő maga óvodába és általános iskolába természetesen a helyi intézményekbe járt. A szakközépiskola elvégzése után egy kereskedelmi cégnél kezdett el dolgozni, munka mellett szerezte meg a gépészmérnöki diplomáját. Hét éve dolgozik vezetőként egy pénzügyi szolgáltató cégnél.

Tapasztalatai szerint a martin-kertvárosiak és a szirmaiak is gyakran foglalkoznak azzal a kérdéssel, mennyit ér manapság kertvárosi ingatlanuk, s mennyit érhet majd, mondjuk öt év múlva. Szerinte az emberek úgy vélik, vonzóbbá kellene tenni lakókörnyezetüket, hiszen ezzel nemcsak komfortosabban élhetik majd mindennapjaikat, de házuk, telkük értéke is emelkedni fog azzal, ha egyre többen akarnak majd itt építkezni, házat vásárolni.

Szerinte a közbiztonság fejlesztésére, parkosításra, a szolgáltatások bővítésére van szükség mindkét miskolci településrészen ahhoz, hogy tovább fejlődjenek, vonzóbbá váljanak. Ebben számít a martin-kertvárosiak és szirmaik segítségére, ötleteire, tanácsaira is.

forrás: eszakonline

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan fejleszti digitális szolgáltatásait az egyszerűbb és kényelmesebb adózásért. A különböző online felüle…

További cikkek