2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az LMP a Legfőbb Ügyészhez fordul és Nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

Az LMP a Legfőbb Ügyészhez fordul és Nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A Lehet Más a Politika szerint a Magyar Szigeten elhangzott kijelentések felháborítóak, és bűncselekmények előkészületének gyanúját is felvetik. A párt Polt Péterhez fordul és a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Szigeten Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal két éve együttműködési megállapodást kötött Betyársereg vezetője, illetve Dér Zsolt olyan állításokat fogalmaztak meg, amelyek az LMP szerint felvetik bizonyos bűncselekmények előkészületének gyanúját is.

Amit a Szent Korona Rádió sátrában a két szélsőjobboldali fellépő más bőrszínűek, zsidók, illetve vezető politikusok legyilkolása kapcsán előadott, az részben nyíltan rasszista és felháborító, részben pedig konkrétan az állam és minden polgárának biztonságát fenyegeti. A párt szerint nem lehet következmények nélkül az ország egyetlen állampolgárt, illetve  állampolgári  közösséget sem fenyegetni.

Az LMP az ügyben levélben fordul Polt Péterhez. Arra kérjük a Legfőbb Ügyészt, vizsgálja meg, hogy a helyszínen elhangzottak alapján megvalósultak-e a a Büntető törvénykönyv tizedik fejezete alá tartozó egyes államellenes bűncselekmények, valamint terrorcselekmény előkészületei.

A párt egyúttal a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását is kezdeményezi. Azt szeretnénk, ha a konkrét eset tárgyalása mellett a bizottság megvizsgálná, hogy az elhangzottak mögött van-e olyan szervezkedés, amely nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp