2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Amit a Fidesz a Jobbik szerint kihagyott a jövő év adócsomagjából

Amit a Fidesz a Jobbik szerint kihagyott a jövő év adócsomagjából

A kormány által benyújtott, zömében adótörvényekről szóló javaslatcsomaggal a legnagyobb gond nem az, ami benne van, hanem ami kimaradt. Nincs benne szó a Matolcsy György által bejelentett különböző pontokról, csomagokról – nem tudni, miért. Az elmúlt két és fél év kormányzati gyakorlata alapján vélhetően azért, mert minden lehetséges módon gátolni akarja a kormány az érdemi országgyűlési vita lehetőségét a megszorító intézkedésekről.
Nincs benne továbbá az ország jövője, túlélése sem. Hiányzik belőle, hogy miként kívánják orvosolni azt a szomorú tényt, hogy 2010-ben és 2011-ben is trendszerűen tovább csökkent a megszületett gyermekek száma, ezzel párhuzamosan nőtt a legfeljebb 8 osztályt végzett szülők aránya, és csökkent a felsőfokú végzettséggel rendelkezők gyermekvállalási hajlandósága, akik pedig jellemzően ki tudják használni a gyermekek után járó adókedvezményt is.

Ahogy arra sem kínálnak megoldást az adótörvényekben – akár munkahelyteremtés, akár szabályozás-szankcionálás szinten –, hogy a közel kétmillió gyermekből alig egymillió szülei látszanak az adórendszerben legalább egy nullás bevallás erejéig. Tehát a másik egymilliót szüleikkel együtt ennek az egymillió gyermeknek a dolgozó, adózó szülei tartják el, a megnyomorító mértékű bérterhek révén. A dolgozó, értékteremtő szülők pedig emiatt nem tudnak több gyermeket vállalni.

A Jobbik továbbra is a megélhetési gyermekvállalás felszámolását, a pénzben maximum két gyermekig járó családi pótlékot, a valódi családi adózást, a negatív adó formájában is igénybe vehető gyermekkedvezményt és a már dolgozó gyermek adójából juttatott, a szülő öregségi nyugdíjat kiegészítő szülőtámogatási életjáradék bevezetését tartja kívánatosnak.

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp