2021. 10. 22. péntek

Előd
1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

A Salkaházi-program helyett a Jobbik védte meg a nyugdíjast

A Fidesz minden erejét az köti le, hogy megvédje a nyugdíjasokat a Jobbiktól, így a bűnözőktől a Jobbiknak kell megvédenie a magukra hagyott időseket, fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Péter.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője szerint a Fidesz annyira küzd a Jobbik ellen, hogy közben megfeledkezik azokról az idősekről, akiket napi szinten terrorizálnak a bűnözők. Mint mondta, a kormánypárt teljesen belelovalta magát a saját maga által indított politikai hisztériakeltésbe: „a Jobbik ellen minden létező eszközt bevetnek, eközben – miután 5 év alatt sem tudtak rendet tenni – a nyugdíjasokat egy nyakba akasztós riasztóval küldik harcba a bűnözők ellen”. Tekintve, hogy a riasztó egyetlen hatóságot sem riaszt, a Fidesz azt várja el, hogy az egyre öregedő Miskolcon az idősek védjék meg egymást, amit a Jobbik politikusa elfogadhatatlannak nevezett.

Jakab Péter arra kérte a Fidesz képviselőt, „ha kihisztizték magukat, és már minden létező módon megvédték a Salkaházi-programot, kezdjék el megvédeni a nyugdíjasokat is azoktól, akik az életükre törnek.” Amíg ez nem megy, a Jobbik igyekszik ezt megtenni ellenzékből is, jelezte a politikus. Példaként egy lyukói 72 éves nénit hozott, akit nem védett meg a Fidesz Salkaházis riasztója, helyette a Jobbik késztette távozásra az idős nyugdíjast életveszélyesen fenyegető rendbontókat.

https://www.youtube.com/watch?v=zBEgtzRU1RU&feature=youtu.be

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum