2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A „nem létező” iratok is titkosak Mezőkövesden

A „nem létező” iratok is titkosak Mezőkövesden

Dr. Bóta Mihály, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szerint a mezőkövesdi önkormányzat folyamatosan akadályozza a város kétes ügyleteivel kapcsolatos közérdekű adatok kiadását, ennek során pedig sokszor önmagával is ellentmondásba kerül.
Az erről tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta, jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban a mezőkövesdi laktanya nagyobbik részének privatizációjával, illetve a mezőkövesdi repülőtér 100 évre történő bérbeadásával kapcsolatos lényeges közérdekű adatok visszatartása miatt. Dr. Bóta Mihály elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ehhez hasonló nagy volumenű, a régió egészét érintő ügyekben a fideszes városvezetés ellehetetleníti, hogy a széles közvélemény okiratok alapján hitelesen tájékozódhasson. Ezt olyan abszurd módon teszi – tette hozzá -, hogy az önkormányzat sokszor önmagával is ellentmondásba kerül: volt olyan adatkérés, amikor az adatkezelő kijelentette, azért nem tudja kiadni a Jobbik által kért iratokat, mert azok nem is léteznek, ha mégis léteznének, úgy pedig 10 évre titkosítottak.

Vajon milyen iratkezelés folyik a mezőkövesdi városházán, hogyan lehet hitelt adni egyes nyilatkozatoknak, hogyha maga az önkormányzat ismeri el, hogy az adott nyilatkozat nem biztos, hogy valós, végezetül, amennyiben mégis „meglelnék” a korábban nem létezőnek nevezett iratokat, akkor miért is kellene azokat titkosítani, elhallgatni a közvélemény elől – tette fel kérdéseit a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp