A Jobbik köszönti és elismerését fejezi a hazai közigazgatási intézményekben dolgozó közszolgálati tisztségviselők felé. Munkájuk elengedhetetlen annak érdekében, hogy az állami intézményrendszer működőképes maradjon, ehhez azonban az is szükséges lenne, hogy a közszféra dolgozói megfelelő anyagi elismerésben is részesüljenek.
Az Orbán-kormány folytatja a Gyurcsány-kormány politikáját: az államot működtető emberek illetménye immár kilencedik éve nem nő, az illetményalap 38 650 forintos összegét a Jobbik évről évre beterjesztett javaslata ellenére sem emelik. Így dolgozhat hazánkban olyan közszolga is, akinek bértábla szerinti illetménye még 33 évnyi szolgálat után sem érné el a garantált bérminimumot!
A Jobbik vallja, hogy az állami intézményrendszer működésének kulcsa az ott dolgozó személyek erkölcsi, de főleg anyagi megbecsülése. Ezért ha a választók akaratából kormányzati megbízást kapunk, haladéktalanul emeljük a közszolgálati illetményalapot, és stabil, kiszámítható életpályamodellt biztosítunk a közszféra valamennyi dolgozójának.
Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő